Ánizs
Az emberiség a legrégebbi időktől
fogva ismeri és használja az ánizst. Feltehetően a Földközi-tenger vidékéről,
az egykori Levante területéről származik. A növény rokonságába nem tartozik más
fűszer és nem rokona a csillagánizs néven ismert fűszernövény sem. Amit mi
"ánizsmagnak" nevezünk, az valójában a termése annak az egynyári növénynek,
amely kb. 45 cm magasra nő olyan szárral, melynek végén egy fehér
virágokkal teli ernyő található. Rendkívüli aromájú növény, mely a termésében
található illóolajnak, az anetholnak köszönhető. Íze jellegzetes, édeskés.
Az ókori egyiptomiak fűszerként, a görögök pedig gyógynövényként hasznosították,
és a római természettudós Plinius is megemlíti írásaiban. Azt
állította, hogyha ánizsmagot tesznek a párna alá, akkor az megvéd a rossz
álmoktól. A rómaiak az ánizst, mint ételízesítőt a középkortól használják.
1619-ben a virginiai parlament elfogadta azt a törvényt, hogy egy családnak
minden évben legalább 6 tő ánizst kell termelnie.
Már a történelem előtti időktől kezdődően alkalmazták gyógyításra füvekből
készített nyugtató teában. Rómában az első század idején használták egy
népszerű fűszeres süteményben, melyet babérlevélben sütöttek, s úgy tartották,
hogy ez megvédhet a gyomorrontástól, az emésztési zavaroktól. 1305-ben az
angolok megvámolták az ánizsmag-kereskedelmet, hogy abból fedezzék a London
Bridge javítási költségeit. Nagyon népszerű ízesítő az angoloknál, IV. György
király ruháit annakidején ánizsmaggal illatosították.
Bizonyítottan sokoldalú gyógyhatása van. Étvágyjavító, emésztést elősegítő,
vértisztító, gyomor-, bél- és epebántalmak elleni teakeverékek alkotója. Ez a
szélhajtó szer csökkenti a szélszorulást: akár elrágcsálhatjuk a magokat, akár
teát készíthetünk belőle 1/2 liter forró vízzel leöntve egy fél teáskanál
magot, majd leszűrve azt. Elsőrendűen alkalmazható és ártalmatlan köptető,
görcscsillapító. Mandulagyulladáskor zsálya és borsmentával kevert teafőzet
használata jó eredménnyel jár.
Különleges aromájának köszönhetően kitűnő fűszere lehet pikáns, édes ételeknek.
Az indiai konyha elengedhetetlen ízesítője. Használhatjuk még sütemények,
gyümölcsrizsek, kenyerek ízesítésére, de remek fűszere a kompótoknak is.
A nyugati konyhaművészetben az ánizst jobbára csak kenyérféleségekben és
süteményekben használják, ritkán gyümölcskenyereket ízesítenek vele. Kis
mennyiségben szerepelhet még olyan fűszerkeverékekben, melyeket virslikhez,
illetve pörköltekhez adhatunk. A legfontosabb felhasználása azonban az ánizs
ízesítésű likőrökben történik, mint amilyenek a raki, ouzo, és a pernod.
Az ánizs sajnos azon fűszerek közé tartozik, melyek nem tarthatóak el hosszabb
ideig, mert igen gyorsan elveszti aroma anyagait. Egyszerre csak annyit
vásároljunk, amennyi elfogy!
Almás süti
Hozzávalók: 3 csésze zabpehelyliszt, 3 csésze
teljes őrlésű liszt, 2 teáskanál só, 1 evőkanál koriander, 1
teáskanál ánizs, 2 csésze meleg víz, 2 evőkanál méz, 2 és 1/2 evőkanál
sütőélesztő, 1/2 csésze szójaolaj, 1 evőkanál vanília, 1 csésze méz, 1
csésze apróra vágott alma (1 csésze=2,5 dl)
Az első 5 száraz hozzávalót keverjük jól össze egy tálban. A vizet,
mézet és élesztőt keverjük össze, tegyük félre 10-15 percig, hogy jól
fusson fel az élesztő. Eközben az olajat, a vaníliát és a mézet jól keverjük el
egy tálban, végül az almát is vágjuk össze külön. Amikor az élesztő már jól
felfutott, adjuk hozzá a liszthez a többi előkészített hozzávalóval együtt,
majd jól keverjük el. Ezután azonnal öntsük bele egy kiolajozott tepsibe, és
egyenletesen terítsük szét. Ne hagyjuk kelni, hanem 185 °C-os előmelegített
tepsiben süssük 15 percig, majd csökkentsük a hőt 170 °C-ra és még 25-30 percig
süssük. Akkor van készen, ha a közepe visszaugrik, amikor megérintjük.
Miközben a süti sül, készítsünk egy fél adagot az "almás pite
töltelékből", és egy adagot a "STREUSEL ÖNTETBŐL".
Amikor a süti készen van és kihűlt, kenjük a tetejére az "almáspite
tölteléket" és hintsük le a "STREUSEL ÖNTETTEL". Fenséges!
Következő nap tálaljuk.
Almáspite töltelék
Hozzávalók: 9 csésze szeletelt, hámozatlan alma, 1 és
1/8 csésze összeturmixolt alma, 3 evőkanál víz, 3 evőkanál kukoricakeményítő,
1/4 teáskanál só, 3/4 teáskanál koriander
Az első két hozzávalót tegyük oda főni közepes lángon 10 percig, míg az
alma meg nem puhul. Közben kevergessük. A többi hozzávalót keverjük össze egy
másik tálban és öntsük az almához, majd főzzük még 2 percig, amíg sűrűsödni nem
kezd.
Streusel öntet
Hozzávalók: 1 csésze granola, 1 csésze kókuszreszelék,
1/4 teáskanál só, 1 és 1/2 teáskanál víz, 1 teáskanál vanília, 1 és 1/2
teáskanál koriander, 1/2 teáskanál ánizs
Az első két hozzávalót 15-20 másodpercig daráljuk jól össze (turmixon is
lehet). Öntsük egy tálba, majd adjuk hozzá a többi hozzávalót is, és kézzel jól
keverjük el. Fedett tálban tárolhatjuk a hűtőben.
